A felületképzés elemzése többirányú esztergáláskor
Kulcsszavak:
többirányú esztergálás, forgácsképződés, erőhatások, mikrogeometriaAbsztrakt
A gyártási gyakorlatban a fellépő erőhatások tervezése és a felületi
érdesség előzetes meghatározása fontos követelmény a
minőségbiztosítás szempontjából. A szokásos számító képletekkel
azonban meglehetősen pontatlanul lehet előre jelezni az erőket. A
valós érdesség előrejelzése még bonyolultabb feladat, ráadásul a
szerszámok kopása a főbb paraméterek (pl. Rz) alakulását
ellentmondásosan befolyásolja. Az utóbbi években megjelent,
többirányú megmunkálást lehetővé tevő szerszámok
forradalmasították az esztergálás szokásos paradigmáit. A
nagyolásra és simításra szolgáló lapkákkal végzett tesztek többek
között azt is bebizonyították, hogy a megszokott képletek helyett
újakat kell bevezetni. Jelen tanulmány az eddigi vizsgálatok
eredményeit összegzi, és javaslatot tesz a többirányban
alkalmazható lapkák erőigényének, valamint az előállított felületek
érdességének leírására, elemzésére és számítására.
Hivatkozások
in multi-directional turning
Papers On Technical Science FMTU vol.9., p. 207–210.
https://doi.org/10.2478/pts-2018-0059
[2] New definition of Turning (2017) Coromant-ppt. 2017. slides
28.
[3] ISO/TS 13399-3 (2007) Cutting tool data representation and
exchange
Part 3: Reference dictionary for tool items, Ref. Numb.:
ISO/TS 13399-3:2007 (E) pp. 160.
[4] Sipos, S., Palásti-K., B., Horváth, R. (2015): Forgácsoló
technológiák és szerszámai
Budapest, p. 410. https://elearning.uni-obuda.hu
[5] Farkas, G. (2010): Esztergált műszaki műanyag felületek
mikrotopográfiai jellemzői, PhD dolgozat, SZIE, Gödöllő, p.
138.
[6] Béla Palásti-Kovács, Sándor Sipos, Szabolcs Biró (2014): The
Mysteries of the Surface
First Part: The Characteristic Features of the Microgeometry
of the Machined Surface Acta Polytechnica Hungarica, Vol.
11. No5. p. 5-24. DOI: 10.127000/APH 11.05.2014.05.1
[7] B. Palásti-Kovács, S. Sipos, Á. Czifra (2012):: Interpretation of
„Rz=4×Ra” and other roughness parameters in the evalution
of machined surfaces 13th International Conference on Tools
(ICT-2012) 27-28. March 2012, Miskolc (Hungary), p. 237-
244. ISBN 978-963-9988-35-4
[8] István Szalóki, Sándor Sipos, Zsolt János Viharos (2016):
Aluminum-Based MMC Machining with Carbide Cutting
Tool Precision Machining VIII, p. 149-154,© Trans Tech
Publications,Switzerland,
doi:10.4028/www.scientific.net/KEM.686.149
[9] Horváth R., Sipos S. Topológiai térképek alumíniumötvözet
finomesztergálásához
Obuda University e-Bulletin Vol2 No1., p 355-363.
##submission.downloads##
Megjelent
Folyóirat szám
Rovat
License
Bánki Közlemények is loyal to open access for academic work. All the original articles and review papers published in this journal are free to access immediately from the date of publication. We don’t charge any fees for any reader to download articles and reviews for their own scholarly use.
The Bánki Közlemények also operates under the Creative Commons Licence CC-BY-NC-ND. This allows for the reproduction of articles, free of charge, for non-commercial use only and with the appropriate citation information. All authors publishing with the Bánki Közlemények accept these as the terms of publication.