A személy- és vagyonbiztonság adaptálása korunk kihívásaira

Authors

  • Miklós Szakali Óbudai Egyetem BTDI

Keywords:

együttmáködés, biztonsági környezet, személy- és vagyonbiztonság, terrorizmus, biztonsági rendszer, együttműködés

Abstract

Napjaink megváltozott biztonsági körülményei szükségessé teszik a széleskörű összefogást az emberi élet, a kultúránk, hagyományaink és életstílusunk védelmében. Az állampolgárok védelme alapvetően állami feladat, amelyet a hivatalos szervek látnak el, azonban nem mondhatunk le a civil személy- és vagyonbiztonság területén meglévő képességekről sem biztonságunk fokozása érdekében.

Véleményem szerint csak akkor érhetünk el tartós eredményeket, ha a biztonsági kihívások legveszélyesebb formáit, a terrorizmust és a hibrid hadviselés hasonló elemeit komplex módon kezeljük és felhasználunk minden rendelkezésre álló forrást a támadások megelőzésére, elhárítására, illetve esetleges következményeinek kezelésére.

Cikkemben azt vizsgálom, hogyan lehetne a civil személy- és vagyonbiztonság elemeinek fejlesztésével, illetve az elemek közötti együttműködés javításával növelni biztonságunkat valamint segíteni a hatóságok terrorelhárító tevékenységét egy komplex biztonsági hálót létrehozásával.

References

[1] Dr. BEREK L.- Dr. BEREK T.- BEREK L.: Személy- és vagyonbiztonság; Budapest 2016.
[2] 2.94.05 Kerettanterv a XXXVIII. Rendészet Ágazathoz, Fegyveres szervek és vagyonvédelem I. tantárgy http://mrszki.hu/images/docs/rendeszetiagazati/segedanyagok/vagyonved/vagyonvedelem_9_10_szeged.pdf
[3] Magyarország Alaptörvénye
[4] Terrorelhárítást szolgáló intelligens kamerarendszerek. http://steve4security12.blog.hu/2016/09/27/segithetnek-e kamerarendszerek_a_terror_elharitasban#more8522998
[5] 2005. évi CXXXIII. törvény a személy- és vagyonvédelmi, valamint a magánnyomozói tevékenység szabályairól
[6] RÁCZ L.: Objektumvédelem, különös tekintettel a szállodavédelemre; Hadmérnök VI. 1. (2011)
[7] DR. KIS-BENEDEK J. – DR. KENEDLI T.: A terrorfenyegetettség új tendenciái és lehetséges válaszlépések; Szakmai szemle 1. (2015) 16-35. o.
[8] KOÓS G. – DR. SZTERNÁK GY.: A katonai műveletek új formája – a hibrid műveletek; Szakmai szemle 1. (2015) 120-137.o.

Downloads

Published

2018-09-09

Issue

Section

Safety Science (Biztonságtudomány)